5 év Szarkaláb PDF Nyomtatás E-mail

A Szarkaláb Néptáncegyüttes 2001-ben ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Erre az ünnepi eseményre az együttes két körúttal emlékezett. Szeptember 14-24 között megszerveztük az „5 év Szarkaláb” turnét, melynek keretében felléptünk a XII. Budafoki Borfesztiválon, a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a Pécsi Országos Borfesztiválon, valamint vendégszerepeltünk több magyarországi (Újpetre, Kozármisleny, Kovágószölos), szlovéniai (Lendva, Pártosfalva, Göntérháza) valamint horvátországi (Dályhegy, Pélmonostor) településen.

Image

Október 20-28 között újabb fellépés-sorozat következett, részt vettünk a mezőbándi Gyöngykoszorú Találkozón, a VI. Mezőségi Ének- és Tánctalálkozón (Vice) és az Óradna-Borbereken megrendezett Reményik Sándor Emléktalálkozón.

Az ünnepi rendezvények sorát egy kolozsvári gálamusorral zártuk, melyen a Szarkaláb 5 évét tükröző kiállítást is megtekinthették az érdeklődők. Az „5 év Szarkaláb” Gálamusort a Brassai Sámuel Elméleti Líceum dísztermében tartottuk mindazon néptáncegyüttesek, zenekarok, zenészek részvételével, akikkel szoros kapcsolatban állunk. Felléptek így a kolozsvári Zurboló, Bogáncs Néptáncegyüttesek, a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes táncosai, a Tarisznyás, Palló valamint a Zurboló Táncegyüttes Zenekarának muzsikusai.

A színvonalas gálamusort a Szarkaláb nyitotta meg életének legelső, mezőségi koreográfiájával (1995, Pillich Gyöngyvér, Pillich Balázs). Szintén a Szarkaláb Néptáncegyüttes zárta a rendezvényt, legújabb, magyarszentbenedeki koreográfiájával (2001, László Csaba), melyet a régi és jelenlegi tagok közös mezőségi tánca, valamint a köszöntő eléneklése követett, mintegy záróakkordként.

Az „5 év Szarkaláb” Gálamusor után táncházat tartottunk a kolozsvári Tranzit-házban, melyen muzsikáltak mindazon zenekarok, zenészek, akik együttesünket az 5 év alatt kísérték: Tarisznyás Együttes, Palló zenekar, a Zurboló Táncegyüttes Zenekara, Fodor „Netti” Sándor és zenekara, Codoba Florin.

Az ünnepi rendezvénysorozat megszervezését az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány, az Apáczai Csere János Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány támogatta.

 
< Előző