| A Szarkaláb Néptáncegyüttes Görögországban... |
|
|
|
|
A kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes tagjai 2006 nyarán sem pihentek, több rendezvényen, falunapon, fesztiválon léptek fel belföldön és külföldön egyaránt. Kezdjük talán a legelején: május 20.-án Nagyváradon (a Partiumi Egyetemi Diáknapokon), május 25.-én és 31.-én (az Apáczai Napok és a Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatói által működtetett kulturális csoportok gáláján) Kolozsváron sikerrel mutattuk be 60 perces műsorunkat. A június is zsúfolt volt a csapat számára, a Heltai Alapítvány tetőterében található előadóteremben több ízben is táncoltunk magyarországi vendégeknek, majd 10.-én Zsobokon vendégszerepeltünk a helyiek meghívására. Ezen fellépés nagy élmény volt a táncosok számára, mivel, hogy talán először fordult elő az, hogy a falu apraja-nagyja fogadta a csapatot, sütött-főzött nekünk, velünk együtt mulatott hajnalig. Bízunk abban, hogy ez csak a kezdet, ígéretet tettünk arra, hogy a lehető leggyakrabban ellátogatunk ebbe a kis eldugott kalotaszegi falucskába. Június 25 - július 4. között harmadjára vettünk részt a Vendégségben Budapesten Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóján. Ezen találkozón a több, mint 600 résztvevővel közösen különböző kulturális és turisztikai programokon vett részt a társaság, majd a Lánchíd budai hídfőjénél felállított színpadon mutattuk be kalotaszegi, magyarszentbenedeki és szászcsávási cigány koreográfiáinkat az Égtájak Fesztivál keretében. A Vendégségben Budapesten ifjúsági találkozón lezajló kulturális és sport vetélkedőkön ismét remekelt a csapat, számos értékes díjat, ajándékot tudhatott magáénak. Ezen ifjúsági találkozót egy július 9.-i kolozsvári Pro Tv-s felvétel követett, melyen magyarszentbenedeki táncokat mutattunk be. Júliusban ismét többször táncoltunk különböző külföldi csoportoknak a Heltai Alapítvány és a Bridge Language Study House felkérésére, majd felléptünk a magyarlétai falunapokon (július 22) is. Július 27-31 között a Szarkaláb részt vett a balatoni III. Eurofolk Fesztiválon, mely során felléptünk Balatonfenyvesen, Balatonmárián és Marcaliban. Ezen nagyszínvonalú fesztivált egy kis szünet követte, mely alatt a VIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezésével volt elfoglalva a csapat egy része. Augusztus 17-21. között megrendezett nemzetközi kisebbségi találkozó 370 főt látott vendégül, akik Kolozsvár mellett Kolozs és Szilágy megye 8 településére is ellátogattak. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány munkatársai mellett a szarkalábosok nagy része is, társszervezőként, lázasan dolgozott a fesztivál sikeres lebonyolítása érdekében. A VIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó lejártával sem pihenhetett meg a csapat, ugyanis már 22.-én útnak indultunk Görögország Patra városa fele. Együttesünk a 2006. augusztus 23-28. megszervezett I. Patras Nemzetközi Néptáncfesztiválra kapott meghívást, melyen 25 fős csapattal vettünk részt. Ezen vendégszereplés nagy élmény volt az együttes számára, mivel, még nem jártunk ezen vidékeken. Utunk során megcsodálhattuk Görögország földrajzi szépségeit (Olümposz hegység, Afrodité kútja, patrasi híd – Európa leghosszabb függőhídja). A 32 órás utazást követően (annak ellenére, hogy a határokon való vesztegelés miatt lekéstük a nyitógálát) a csapat megpróbálta kihasználni a legnagyobb mértékig a fesztivál nyújtotta lehetőségeket, igyekeztünk a lehető legjobb formánkat mutatni az esti fellépéseken is. A nappali városnézéseket, az Olimpia városi kirándulást, szabadprogramokat leszámítva is elég zsúfolt volt a csapat programja, minden este 9 órakor kezdődtek a népviseleti felvonulások Patra város utcáin, majd párhuzamosan négy színpadon zajlottak a fellépések késő éjszakáig. Mindenhol nagy sikert aratott a Szarkaláb fellépése, mely során kalotaszegi, felcsíki, magyarszentbenedeki és szászcsávási cigány koreográfiáinkat mutattuk be a nagyszámú közönségnek. Sok baráti kapcsolatot alakítottunk ki más csoportokkal, már több szóbeli meghívást is kaptunk 2007-re Törökországba, Ciprusba, valamint kapcsolatba kerültünk egy görög impresszárral, aki mindenben segíteni szeretne együttesünknek az elkövetkezendő időszakban. A IX. Szent István-napi Néptánctalálkozóra is gondoltunk, szóban meghívtuk jövő évi rendezvényünkre a szervező D.E.P.A.P. néptáncegyüttesét, valamint a többi résztvevő együttessel is tárgyalásokat folytattunk a további együttműködés lehetőségeiről. A szeptemberi hónap sem kíméletesebb a csapat számára: 3.-án a buzai falunapokon táncolunk, 23.-án a csíkkozmási néptánctalálkozón vendégszerepelünk, 30.-án pedig a kidei falunapokon mutatjuk majd be műsorunkat. A Szarkaláb Néptáncegyüttest a nyári programokon Gombár Lóránd, Pusztai Aladár, Fazakas Csaba, valamint a sepsiszentgyörgyi Pirászló zenekar kísérte. Az együttes szállítását a bánffyhunyadi Szabó Gyula, a magyarlónai Albert Adolf (Albert Tour) és a székelyudvarhelyi Gas Tours biztosította. A 2006. évi nyári programjaink lebonyolításában és megszervezésében a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány munkatársai nyújtottak nagy segítséget. Köszönet nekik! |
| < Előző | Következő > |
|---|






